2016. május 9., hétfő

TeSzedd akció Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is több száz polgárőr csatlakozott megyénkből az április 28. - május 1. között megrendezett TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarország mozgalomhoz. Az önkéntesek a "tavaszi nagytakarítás" alkalmával célul tűzték ki, a hogy szűkebb-tágabb környezetüket megtisztítják a szeméttől.

A 2016. április 28.-án kezdődő akcióhoz többek között a Balsai Polgárőr Egyesület is csatlakozott, tagjai a többi önkéntessel összefogva, közösen 9 órakor - a balesetvédelmi oktatás és a jelenlét dokumentálását követően - megkezdték munkájukat. 

Tóth László, egyesület elnöke elmondta, hogy minden önkéntes számára kiosztásra kerültek a védőfelszerelések, védőkesztyűk, valamint a szemetes zsákok. Két csoportban látták el az önkéntesek a szolgálatukat, kiemelten a község belterületére valamint a Tisza partjára koncentráltak. A vállalt munkájuk végeztével a szemeteszsákokat a találkozási pontokon helyezték el, ahonnan a másnapi lomtalanítás során rögvest elszállításra is kerületek a zsákok maradéktalanul.

A balsai egyesület mellett a Barabási Polgárőr Egyesület is kivette a részét, akik ebben az évben első alkalommal csatlakoztak a mozgalomhoz. 21 fővel a település teljes belterületét, a határátkelőhöz vezető útszakaszt és kerékpárutat is megtisztították a szeméttől. 

Az előbbi két egyesület mellett kimagaslóan eredményes szervezettségben végezte munkáját a tisztább környezetért még több mint 30 - az alább felsorolt - megyebeli polgárőr szervezet, akiket köszönettel illetünk meg ez úton is.

A TeSzedd mozgalomban az alábbi települések polgárőr egyesületei vettek részt:

Apagy, Balsa, Barabás, Biri, Csegöld, Eperjeske, Gávavencsellő, Gégény, Kemecse, Kisléta, Kisvárda, Mándok, Máriapócs, Nagyhalász, Nyírbéltek, Nyírbogdány, Nyírcsaholy, Nyíregyháza-Rozsrétszőlő, Nyíregyháza-Sóstó, Nyíregyháza-Városközpont, Nyírpazony-Kabalás, Nyírtelek, Ópályi, Sényő, Szabolcsbáka, Szakoly, Tiszabercel, Varjúlapos, Vásárosnamény és Vásárosnamény-Közbiztonsági Pe.

A TeSzedd mozgalom képekben:

Balsai Polgárőr Egyesület





Barabás Polgárőr Egyesület






Gégényi Polgárőr Egyesület



Kemecse Polgárőrség Egyesület




Nyírbogdányi Polgárőr Egyesület




Nyírtelek Polgárőrség





Szabolcsbákai Polgárőr Egyesület








Varjúlapos Polgárőr Egyesület