2016. május 4., szerda

Majálist rendeztek a kemecsei polgárőrök

Zeneszó ébresztette Kemecse város lakóit május 1.-én reggel, mikor a Kemecsei Polgárőrség Egyesület immár hagyományosnak mondható "MAJÁLISI" rendezvénye kezdetét vette.

A reggel 6 óra 30 perckor kezdődő egész napos rendezvény az Isi tónál került megrendezésre, innen indult a fogatos felvonulás, vagyis a zenés ébresztő, melyet követően a lakossággal közösen a polgárőrség tagjai májusfát állított, illetve díszített.

A rendezvény ideje alatt horgászt- és főzőversenyt, továbbá MediBall és karate bemutató rendeztek a felnőtteknek, miközben a gyereket ugrálóváron és játszóudvarban szórakozhattak.

Idén május 1.-je az édesanyák napja is volt egyben, a csaknem 500 fős rendezvényt lebonyolító polgárőr egyesület őrájuk is gondolt, mikor meghívta rendezvényére az Aranyeső író-költő klubot, akik saját maguk által írt verssel köszöntötték a rendezvényre kilátogató édesanyákat.

A kemecsei majális azonban nem csak a polgárőrökről és a vársólakókról szólt, hiszen a Kemecsei Rendőrőrs is elfogadta a polgárőrök meghívását, a rendőr kollégák családjukkal együtt megtisztelték a majálisi rendezvényt, ahol senki sem marad éhen, minden résztvevő számára jutott egy tányér babgulyás is, melynek elkészítéséről a helyi nyugdíjasklub tagjai gondoskodtak.

Kemecsei majális képekben: