2026. szeptember 23., szerda

Ünnepeltek a szabolcsi polgárőrök, a közösség, az önkéntesség és az összetartozás napja Nagykálló-Harangodon, a XIX. Vármegyei Polgárőr Napon.



A szolgálat, az önkéntesség és az összetartozás jegyében rendezték meg szeptember 19-én a XIX. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Polgárőr Napot. A Nagykálló-harangodi Téka Tábor ezúttal harmadik alkalommal adott otthont a vármegye polgárőreinek, akik családtagjaikkal és együttműködő partnereikkel közösen ünnepeltek.


A vármegye polgárőrei számára ez a nap minden évben különleges alkalom: a mindennapi szolgálat és az önként vállalt feladatok mellett ilyenkor a közösségé, a találkozásoké és az elismerésé a főszerep. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Polgárőr Szövetséghez jelenleg 153 polgárőr egyesület tartozik, amelyekben mintegy 5800 polgárőr teljesít szolgálatot.


A rendezvény teljes programját Szomor Péter rendőr ezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Polgárőr Szövetség elnökhelyettese konferálta. A vendégek és a polgárőrök köszöntését követően arra kérte a jelenlévőket, hogy egyperces néma főhajtással emlékezzenek meg a napokban elhunyt két polgárőr bajtársukról: Jónás Ferencről, az Önkéntes Polgárőrség Kékcsei Egyesületének elnökhelyetteséről, valamint Bordás Viktorról, a Nyírvasvári Polgárőr Egyesület tagjáról.


A rendezvény a nagyhalászi Tomsits Rudolf Alapfokú Művészeti Iskola fúvósainak hangulatos műsorával vette kezdetét, akik a Himnusz eljátszásával is ünnepélyessé tették a megnyitót.


A rendezvény megnyitóján elsőként dr. Nagy Erzsébet, Nagykálló Város Önkormányzatának jegyzője köszöntötte a résztvevőket. A város nevében örömét fejezte ki, hogy ismét Nagykálló adhat otthont a vármegye polgárőreinek, és méltatta azt az önkéntes munkát, amelyet a polgárőrök saját településeik biztonságáért, nyugalmáért és közösségeikért végeznek.

   

A köszöntők sorában Szabó Csaba rendőr dandártábornok, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője is szólt a jelenlévőkhöz. A polgárőrség és a rendőrség együttműködésének jelentőségét hangsúlyozta, amelynek alapja a közös cél és az egymás munkájának kölcsönös elismerése. A rendezvény is jó alkalmat teremtett arra, hogy a két szervezet közötti kapcsolatot és a közösen végzett munka eredményeit megünnepeljék.


„Ez a nap csak rólunk szól”
Lisovszki Róbert, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke köszöntőjében elsősorban a polgárőröket ünnepelte. Mint fogalmazott, „ez a nap csak rólunk szól” – azokról az önkéntesekről, akik munkájuk és családi életük mellett vállalják, hogy idejüket és energiájukat mások biztonságára fordítják.


Beszédében kiemelte a vármegye 153 egyesületének mintegy 5800 polgárőrét, akik nem ellenszolgáltatásért, hanem közösségük iránti elkötelezettségből vállalnak szolgálatot. Külön köszönetet mondott a családtagoknak is, akik támogatják a polgárőröket, valamint a rendőrség, a katasztrófavédelem, a tűzoltóság, a MÁV, a Magyar Posta és más együttműködő szervezetek munkatársainak.

A vármegyei elnök köszönetét és elismerését is kifejezte a polgárőröknek:

„Büszke vagyok rátok!”

– mondta, hozzátéve, hogy a polgárőrség élő, működő és a jövő feladataira is készen álló közösség.



A polgárőrség 35 éve – egy sikertörténet


A rendezvény egyik kiemelt vendége dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, aki 29 éve vezeti országosan a magyar polgárőrséget. Köszöntőjében elismeréssel szólt a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei polgárőrök munkájáról és a vármegyei szövetség tevékenységéről. 

Úgy fogalmazott: 

„Szabolcs megye a polgárőrségnek az egyik fellegvára.”

Kiemelte a polgárőrök és a rendőrség, az önkormányzatok, valamint más együttműködő szervezetek közötti kapcsolat jelentőségét is.


Az OPSZ elnöke külön kitért arra, hogy a polgárőrség idén fennállásának 35. évfordulóját ünnepli. A mögöttük álló három és fél évtized eredményeit méltatva úgy fogalmazott: 
„Ez a 35 év a polgárőrségnek a sikertörténete.”
Beszédében hangsúlyozta, hogy az elmúlt évtizedekben a polgárőrség a magyar társadalom szerves részévé vált, és ma már széles körű állami, rendőrségi, önkormányzati és társadalmi együttműködésre támaszkodhat.


Dr. Túrós András szólt a jövő feladatairól is. A közterületi szolgálat további erősítése, az egyesületek működőképességének megőrzése, az aktív polgárőrök pontos nyilvántartása, valamint a rendőrséggel kialakítható új együttműködési formák egyaránt fontos feladatként jelentek meg. Mindezek mellett azonban arra is biztatta a résztvevőket, hogy ezen a napon elsősorban ünnepeljenek és érezzék jól magukat. Zárásként megköszönte a szabolcsi polgárőrök munkáját, és hangsúlyozta: 
„A polgárőrségnek van jelene, van jövője.”

Elismerés a szolgálatért

A Vármegyei Polgárőr Napon ezúttal is számos polgárőr és együttműködő szakember munkáját ismerték el. A díjak és oklevelek átadása méltó része volt az ünnepségnek, hiszen a polgárőrség mögött évek, évtizedek önként vállalt szolgálata, sokszor láthatatlan munkája áll.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Polgárőr Szövetség elismerésében részesült:
  • Márki Tibor, a Nyíregyháza Déli Alközpont Polgárőr Egyesület elnöke
  • Vass Jánosné, az Együtt Megyéért Polgárőr Egyesület tagja
  • Majláth György, az Obsitos-Őr Polgárőr Egyesület (Levelek) elnöke
  • Csikós János, a Tiszalöki Polgárőrség Egyesület tagja
  • Sőre Tibor, a Nyírvasvári Polgárőr Egyesület elnöke
  • Sarkadi Sándor, a Vasúti Polgárőr Egyesület Záhony elnöke
  • Mislai Katalin, a Szabolcsbáka Polgárőr Egyesület tagja
  • Krakkó Zoltánné, a Gyürei Polgárőr Egyesület tagja
  • Bíró László, a Nyírcsaholy Polgárőr Egyesület tagja
  • Juhász Jenő, a Jánkmajtisi Polgárőr Egyesület tagja
  • Orosz Istvánné, a Balkányi Polgárőrség Egyesület tagja
  • Vass János, a Vásárosnaményi Polgárőrség elnöke
  • Lőrincz Sándor, a Nyírgyulaji Polgárőr Egyesület elnöke
  • Dobos Tibor r. alezredes, a Sz-SZ-B VMRFK Határrendészeti Szolgálat, Mélységi Ellenőrzési Osztály vezetője. 
Az Országos Polgárőr Szövetség elismerésében részesült Marozsán Péter, a Bökönyi Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület szolgálatparancsnoka, aki Polgárőr Érdemkereszt Ezüst Fokozata kitüntetést vehette át, valamint Karakóné Barabás Krisztina, a Nyíribronyi Polgárőr Egyesület tagja, aki Polgárőr Érdemkereszt Bronz Fokozatban részesült.

35 éves szolgálatért járó jubileumi oklevelek

A polgárőrségben eltöltött 35 éves szolgálatért 47 fő részesült jubileumi oklevélben:
  • Gombkötő András – Nyíregyháza Városközpont Polgárőr Egyesület tagja
  • Gyimesi György – Kálmánháza Község Polgárőrség Egyesület tagja
  • Kiss Mihály – Kálmánháza Község Polgárőrség Egyesület elnöke
  • Márton György – Kálmánháza Község Polgárőrség Egyesület tagja
  • Sallai Pál – Kálmánháza Község Polgárőrség Egyesület tagja
  • Koós Ferenc László – Nyíregyháza Városközpont Polgárőr Egyesület tagja
  • Kolveg József – Nyírjákó Község Polgárőrség Egyesülete elnöke
  • Nagy Lajos – Polgárőrség Városi Egyesülete Baktalórántháza tagja
  • Id. Nagy József – Polgárőrség Városi Egyesülete Baktalórántháza tagja
  • Fodor Kálmán – Gégényi Polgárőr Egyesület elnöke
  • Kiss Tibor – Gégényi Polgárőr Egyesület tagja
  • Bárány János – Tiszadobi Polgárőrök Egyesülete tagja
  • Budai Barnabás – Polgárőrség Tiszanagyfalu tagja
  • Gyöngyösi László – Polgárőrség Tiszanagyfalu tagja
  • Szentimrei Péter – Polgárőrség Tiszanagyfalu tagja
  • Koncsol Mihály – Polgárőrség Tiszanagyfalu tagja
  • Juhász László – Tiszalöki Polgárőrség Egyesület tagja
  • Borbély Mihály – Tiszabercel Polgárőr Egyesület tagja
  • Nagy István Imre – Tiszabercel Polgárőr Egyesület tagja
  • Oláh Béla Zoltán – Tiszabercel Polgárőr Egyesület tagja
  • Bényei László – Tiszavasvári Polgárőr Egyesület tagja
  • Nagy M. Gyula – Tiszavasvári Polgárőr Egyesület tagja
  • Faggyas György – Tiszavasvári Polgárőr Egyesület tagja
  • Serbán János – Nyírbélteki Polgárőr Egyesület elnöke
  • Németh László Zsolt – Encsencs Község Polgárőrsége elnöke
  • Balogh Gyula – Encsencs Község Polgárőrsége tagja
  • Kóródi Sándor – Encsencs Község Polgárőrsége tagja
  • Ésik László – Eperjeske Polgárőr Egyesület tagja
  • Szabó Ferenc – Eperjeske Polgárőr Egyesület tagja
  • Székely Károly – Eperjeske Polgárőr Egyesület tagja
  • Varga Béla – Eperjeske Polgárőr Egyesület elnöke
  • Bereczki Lajos Csaba – Gyürei Polgárőrség elnökhelyettese
  • Bartha Géza – Pusztadobos Polgárőrség elnöke
  • Lemák János – Pusztadobos Polgárőrség tagja
  • Gebri István – Pusztadobos Polgárőrség tagja
  • Kolleg Miklós – Pusztadobos Polgárőrség tagja
  • Baráth Sándor – Pusztadobos Polgárőrség tagja
  • Kiss László – Gergelyiugornyai Polgárőrség elnöke
  • Kokas István – Gergelyiugornyai Polgárőrség tagja
  • László Csaba – Gergelyiugornyai Polgárőrség tagja
  • Pál László – Gergelyiugornyai Polgárőrség tagja
  • Páll János – Gergelyiugornyai Polgárőrség tagja
  • Sasvári Pál – Mátészalka Városi Közlekedési Polgárőrség korábbi elnöke, jelenlegi elnökhelyettese
  • Horváth Ferenc – Mátészalka Városi Közlekedési Polgárőrség tagja
  • Rényai János László – Községi Polgárőrség Szakoly elnökhelyettese
  • Id. Takács Miklós – Községi Polgárőrség Szakoly tagja
  • Katona Imre – Községi Polgárőrség Szakoly tagja
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság elismerésében részesült 
  • Vámos Tibor, a Kékcse Polgárőr Egyesület tagja
  • Szántóné Édelhauser Krisztina, a Nyírcsaholyi Polgárőr Egyesület titkára
  • Heller Miklós Mihály, a Nyírbátori Polgárőr Egyesület elnökhelyettese 
  • Varga Béla, az Eperjeske Polgárőr Egyesület elnöke, a záhonyi járás járási koordinátora
  • Tóth Ferenc, a Tuzséri Polgárőr szervezet tagja.
A Magyar Posta Zrt. elismerésében részesült 
  • Kovács István, a Tiszavasvári Polgárőr Egyesület tagja, 
  • Kócs Károly, a Porcsalmai Polgárőr Egyesület elnöke.
   

A rendezvényen külön köszöntötték Lisovszki Róbertet is kerek születésnapja alkalmából. Az OPSZ első embere, Dr Túrós András egy dísztőrrel, Szabó Csaba rendőr dandártábornok pedig egy hollóházi porcelánkészlettel köszöntötte a vármegyei szövetség elnökét.

"Egy közösség, amely nem hagyja magára a társát..."

A nap egyik legmeghatóbb története Vass Jánosné, az Együtt Megyéért Polgárőr Egyesület tagjának története volt. Betegsége miatt kerekesszékbe került, közössége azonban ezt követően sem fordult el tőle. A polgárőrtársak továbbra is számítanak rá, és amikor lehetőség nyílik rá, figyelőszolgálatba is magukkal viszik. Története jól mutatja, hogy a polgárőrség nem csupán szolgálatot jelent. Olyan közösséget is, amelyben a tagok a nehezebb élethelyzetekben is számíthatnak egymásra.

Bemutatók, versenyek és közös ünneplés

A hivatalos programot követően a résztvevőkre színes programok vártak. A gyermekeket különféle játékok és közösségi programok szórakoztatták, miközben látványos rendőrségi kutyás és kommandós bemutatók is gazdagították a napot. A vállalkozó kedvű polgárőrök különböző versenyeken és erőnléti megmérettetéseken is összemérhették tudásukat.

A polgárőrnapon több játékos ügyességi és erőnléti versenyen is összemérhették tudásukat a résztvevők. A kötélhúzó csapatversenyben nyolc csapat indult, közülük a Nyíregyháza-Kistelekiszőlő Polgárőr Egyesület csapata bizonyult a legerősebbnek, így ők szerezték meg az első helyet.



A téglatartó verseny női kategóriáját a Székelyi Polgárőr Egyesület elnökhelyettese, Juhászné Oroszi Enikő nyerte, míg a férfiak között a Nyírtasi Kék Angyalok Önkéntes Polgárőr Egyesület új elnöke, Sivák Tibor bizonyult a legjobbnak.

A gumicsizmadobó verseny férfi kategóriájában szintén a Nyíregyháza-Kistelekiszőlő Polgárőr Egyesület örülhetett a győzelemnek: az első helyet Kiss József, az egyesület tagja szerezte meg. A női kategóriában pedig Pintér Jánosné, ugyancsak a Kistelekiszőlő Polgárőr Egyesület tagja végzett az első helyen.

A nap egyik közösségi csúcspontja ezúttal is a főzőverseny volt. A különleges ételeket dr. Cservenyák László PhD, Éles István mesterszakács és szakoktató, valamint Kiss Roland, a bográcsos és kézműves ételek szakértője zsűrizte.

A főzőversenyt a Nagyhalászi Polgárőrség fakanalasai nyerték. A győztes csapat szabad tűzön készült sültes tállal készült, amelyhez speciális forgó hússütőt, tzatzikit, burgonyát és sült zöldségeket is kínáltak.
A XIX. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Polgárőr Nap így egyszerre szólt az elmúlt évtizedek munkájának elismeréséről, a 35 éves polgárőrség megünnepléséről és a közösség erejéről. A díjak, a bemutatók, a versenyek és a közös programok mögött ugyanaz az érték állt: az önként vállalt szolgálat, az egymás iránti felelősség és az összetartozás.


További képek az alábbi linkre kattintva:
https://drive.google.com/drive/folders/1kiCntktnUfMAdwqwf5NOdJepmPYqCJCN?usp=sharing



Cikk:
Galambos Attila

Fotók: 
  • Nagykálló.hu - Keczán Krisztián
  • Sz-Sz-B VMPSZ
  • közösségi média