A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nyh-Kertváros. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nyh-Kertváros. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. július 31., péntek

Beszámolt a tagságnak a Nyíregyházi Kertvárosi Polgárőrség vezetősége az elmúlt másfél esztendőről


Az idei közgyűlésen is elismerésre méltó eredményekről tudott beszámolni tagságának, a Nyíregyházi Közalapítvány kuratóriumi elnökének (Bordás Béla), tagjának (Ágoston Ildikó), valamint Kelemen András körzeti megbízottnak Szabó László, a Nyíregyháza-Kertvárosi Polgárőrség Egyesület elnöke.

A napokban megtartott találkozón elhangzott: a megyeszékhelyen működő egyesületek között kiemelkedő létszámmal és lelkesedéssel szolgáló kertvárosi csapat, amely azon túl, hogy minden pénteken és szombaton este, illetve éjszaka járőrözik, jellemzően napközben is tettre kész, főleg a Tüzér utcáról betelepített lakóknál kialakuló konfliktusok miatt.

Tavaly májusban a bujtosi majálison, a kertvárosi gyereknapon, később a nemzetközi kerékpárversenyen, a kertvárosi biciklis versenyen, a nyírségi futóversenyen, novemberben a Hősök temetőjénél rendezvényeket biztosítottak, év végén pedig ételt osztottak az „Oltalom alatt álló” hajléktalanoknak a kertvárosi polgárőrök. Szeptemberben szolgálati gépkocsit kapott a szervezet, novemberben Póka Imre a budapesti rendőrpalotában vehette át az Év Polgárőr Pedagógusa címet – derült ki az eredménybeszámolóból.

Az idei koronavírus-járvány kissé átírta a forgatókönyvet az egyesület életében is, a kijárási korlátozás ideje alatt a 65 év feletti polgárőröket nem osztották be szolgálatra, inkább a fiatalok vállaltak dupla műszakot.


2017. szeptember 21., csütörtök

2017. május 25., csütörtök

Gyászhír - Zombor József


Fájdolommal megtört szívvel tudatjuk, hogy Zombor József (1950-2017) polgárőr társunk, barátunk, támogatónk tragikus hirtelenséggel örökre itthagyott bennünket. Emlékét örökre megőrizzük.

Nyíregyháza-Kertvárosi Polgárőrség Egyesület tagsága

2017. május 3., szerda

Húsz éve őrködnek másokért a kertvárosi polgárőrök


Nem volt könnyű útjára indítani annak idején a szervezetünket, mégis ideálisabb körülmények és kevesebb bürokrácia vett körbe minket – hangzott el a Nyíregyháza-Kertvárosi Polgárőr Egyesület nemrégiben tartott jubileumi közgyűlésén. A húsz esztendeje működő civil szervezet elnöke, Kovács Aladár emlékeztetett: a megyei közgyűlés akkori elnöke, dr. Zilahi József felkérésére 16 taggal, szegényes felszereléssel (pár zseblámpával, két kerékpárral és egy koros gépkocsival) látott munkához a Kertvárosi Polgárőrség a városi és megyei rendőrkapitányságokkal, az önkormányzattal és az Országos Polgárőr Szövetséggel (OPSZ) együttműködve.

Tetten érték a házaló csalókat

– Az elmúlt két évtized eredményei, sikerei magukért beszélnek, de így sem dőlhetünk hátra a karosszékben, hiszen újabb feladatok, kihívások előtt állunk. Előadásokat szerveztünk, önvédelmi fogásokat tanultunk, szabálysértési és büntetőjogi ismereteket „szívtunk magunkba”, mindannyian sikeresen levizsgáztunk, beszereztük az új igazolványokat. Egyesületünk az elmúlt húsz év alatt kivívta a rendőrség, az önkormányzat, az OPSZ és nem utolsósorban a lakosság elismerését is.

– Mi is csatlakoztunk a nagyvárosi bűnmegelőzési programhoz. A rendőrséggel közös szolgálatellátás magában foglalta például hétvégente a belvárosi szórakozóhelyek környékén lévő fiatalok kordában tartását (lopás, zaklatás, hangoskodás, garázdaság) is.

– Tavaly ősszel az egyik polgárőrünk tűzifával házaló, gyanús alakokra lett figyelmes a Kertvárosban, mint kiderült, büntetett előéletű csalók akartak rossz (vagyis az ígértnél kevesebb) fát tenni a tűzre… – mesélte Kovács Aladár.

Nem balhéznak a hajléktalanok

A közgyűlésen az is elhangzott, hogy a jelenleg 28 fős „legénység” tavaly több mint 2700 órát töltött szolgálatban, szívügyüknek tekintik az óvodások, iskolások és idősek biztonságát. Vagyon elleni kisebb bűncselekmények (lopások, autófeltörések) sajnos a polgárőrök rendszeres utcai jelenléte ellenére is előfordultak a városrészben.

A Bokréta utcai szálló miatt naponta 100–150 hajléktalan fordul meg a Kertvárosban, de nincs velük különösebb probléma, csellengő diákokkal pedig csak elvétve találkoznak az egyenruhások.

Emlékezetes események

A polgárőrök 2001-ben a rend­őrséggel lezárták a Kertváros területét és ellenőrző-átengedő pontokat állítottak fel. Az eredmény: 1 ittas vezető, 2 forgalmiengedély-elvétel, 15 szabálysértési bírság.

Pár éve betöréssorozat ütötte fel a fejét a városrészben. A polgárőrség és a rendőrség közös figyelőszolgálatot szervezett. Kiderült: a betörő tettestársa, a kultúrház alkalmazottja kihallgatta a polgárőrség értekezleteit, cselekvési terveit, majd lecsaptak a védtelen ingatlanokra, Az elkövetők „jutalma” 5 év börtön lett.

A bűnmegelőzési feladatok mellett számtalan kulturális, sport- és egyéb rendezvényt biztosított a civil szervezet.

Forrás: Palicz István - Kelet Magyarország

2016. április 26., kedd

2015. február 24., kedd

2014. április 15., kedd

Nyh-Kertvárosi Polgárőr Egyesület éves közgyűlést tartott

2014. április 14. 17:00-tól tartottuk meg az éves közgyűlésünket az egyesület székhelyén.

Napirendi pontjaink voltak:
  • A 2013. évi beszámoló ismertetése, megvitatása, elfogadása, 2014. év főbb feladatainak meghatározása
  • Közhasznúsági jelentés ismertetése
  • A járőr tevékenységgel kapcsolatos tapasztalatok, észrevételek, további feladatok beszámolója
  • Elismerések átadása.
A közgyűlés fényképei alább megtekinthetőek: