A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Baktalórántháza. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Baktalórántháza. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. május 16., kedd

25 éves a baktalórántházi polgárőr egyesület


Megtarotta évértékelő közgyűlését a Polgárőrség Városi Egyesülete Baktalórántháza 2017. május 12-én, ez alkalommal visszatekintettek az egyesületük negyed évszázados történetére.

A baktalórántházi egyesület megszakítás nélkül, immár 43 fővel működik. 2016-ben összes szolgálat 705 eset, 7073 óra, 1199 fő. Rendőrrel közös szolgálat 224 esetben, 1533 óra, 257 fővel. Tettenérésre két alkalommal került sor, eltűnt személy felkutatsására 22 esetben.

A téli, zord időjárás alkalmával 21 napon keresztül fokozott figyelemmel teljesítettek szolgálatot, valamint az erre az alkalomra nyitott melegedő állomáson is felügyeltek. 

A polgárőr egyesület 11 tagja a járási mentőcsoportnak is tagja.

2016 év folyamán tevékenységüknek is köszönhetően a bűncselekmények száma 45%-kal csökkent, megszüntek a mindennapos lakásbetörések.

Az évértékelő értekezletet jelenlétével Nagy Lajos polgármester, Gebri Pál képviselő Kultúrális Bizottság elnöke, valamint Koncz László c.r. alezredes őrs parancsnok is megtisztelte.

2015. március 1., vasárnap

Emléklap - Polgári Védelem Napja

A katasztrófavédelem munkájának segítése, támogatása érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként, 

a Polgári Védelem Napja alkalmából 

Petró István

a Baktalórántházi Polgárőr Egyesület elnöke emléklapot vett át 2015. február 27-én.

2014. október 29., szerda

Fokozott ellenőrzés Baktalórántházán

Fokozott ellenőrzést tartottak 2014. 10. 28-án Baktalórántháza Rendőrőrs illetékességi területén kora délutáni és az esti órákban.

Fokozott ellenőrzés célja az alábbi volt:

A tulajdon elleni szabálysértések, jogosulatlan vadászat visszaszorítása, közlekedési ellenőrzés, gépkocsi őszi téli átállás időjárási viszonyokhoz, felkészítés vizsgálata.

A ellenőrzésben részt vettek a rendőrséggel közösen Baktalórántháza Rendőrőrs illetékességi területéhez tartozó polgárőrök, mezőőrök, hivatásos vadászok és erdészek tagjai 6 gépkocsival, 28-fővel.





Petró István
Egyesület elnöke

Polgárőrség Városi Egyesülete 
Baktalórántháza