2016. május 4., szerda

Elsősegélynyújtó tanfolyamon vettek részt a nyírtelki polgárőrök

Elsősegélynyújtó tanfolyamon vettek részt múlt héten a Nyírteleki Polgárőr Egyesület tagjai. A tanfolyamot a nyíregyházi Egészségügyi Alapellátás Igazgatóság vezetője Csikós Péter tartotta munkatársaival.

Jelen képzés azért volt kiemelkedően fontos, hogy a régen tanult ismereteket felelevenítsék a tagok. Azokat az ismereteket, amivel szükség esetén életeket menthetnek.

Elsődleges, hogy az elsősegélynyújtás technikáját helyesen alkalmazzák a polgárőrök, így azokat ezen képzésen alkalmával lehetőségük volt begyakorolniuk, hogy a bajba jutottakon szükség esetén szakszerűen tudnak segíteni.

A képzés során az elméleti oktatás mellett tehát a gyakorlatban is volt szerencséjük kipróbálni polgárőreinknek a defibrillátort, az újraélesztés és a stabil oldalfekvés helyes alkalmazását is. A körzeti asszisztensektől pedig a kötözést és törések fixen tartását tanulhatták meg.

További képek: