Somogyi János elnök
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjKnZlWsdl54E2spTFhGMYk1lW01HsrB1uz3b3BarAJ6U1ZPzpJruUaMPltFy5BSsPNQtsghlY-g401iN9J7UWivSTrFMghgr9oFKdocq4n8lFj-urJ1qkVM0hFc5u5kzN3Y1jnkRnpS5xm/s1600/somogyi+j%25C3%25A1nos.png)
Nyírbátorban 1989. nyarán alakult meg a polgárőrség, amihez elsők között csatlakozott, látta ugyanis, hogy az országban bizonytalanság uralkodik, senki sem tudta, mit hoz a jövő.
Lakóhelyén élő emberek racionálisan gondolkodtak, és erős önvédelmi reflexük létrehozta az első civil egyesületet, amely a közrend-közbiztonság felett örködött.
Egy év múlva már a szervzet vezetőjeként határozta meg az elvégzendő feladatokat. A rend szeretetét és a törvények tiszteletét az édesapjától örökölte, aki három évtizedig szolgált a rendőrség állományában. 1999-ben a megyei küldött értekezlet megválasztotta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Polgárőr Szövetség elnökévé, azóta tagja az OPSZ elnökségének is. Eredményes munkájának bizonyítéka, hogy belügyminiszteri és OPSZ Elnöki dícséretben részesült.
Az elnöksége idejére tehető, hogy új alapokra lett helyezve a megyei főkapitánysággal az együttműködési, valamint megkezdődött a határörséggel is az összefogás.