2017. november 13., hétfő

A Polgárőrség és a Szent László-i hagyományok


Fórumot rendeztek neves előadók részvételével, november 3-án a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából, a Belügyminisztérium Márvány Aulájában az Országos Polgárőr Szövetség szervezésében "A Szent László-i hagyományok és a Polgárőrség" címmel.

Prof. Dr. Besenyei Lajos, az OPSZ Tudományos Tanács elnöke, mint házigazda nyitotta meg a fórumot, majd Csóra György, az OPSZ általános és oktatási elnökhelyettese köszöntötte a csaknem száz résztvevőt ezekkel a szavakkal:

- Szent László a mi védőszentünk, hatvan ezer polgárőrnek, akik fogadalmat tettek arra, hogy megvédjék településeink közrendjét. Hogyan is függ össze Szent László és a Polgárőrség? Már a XI. században is szigorú törvények védték a közrendet, mint ahogy most is. A polgárok biztonsága érdekében mindent meg kell tennünk, nekünk, polgárőröknek is! Tisztelt konferencia, a Szent László-i gondolatok jegyében kívánok jó munkát mindnyájuknak!

A fórumon megyénket Lisovszki Róbert, Kiss László, Varga Béla és Váradi László járási koordinátorok képviselték.