2017. szeptember 13., szerda

Szeptember végéig vigyázzák az iskolák környékét


Évek óta megszoktuk már Kisvárdán is, hogy nem csak rendőröket, hanem lelkes polgárőröket is láthatunk egyes városi rendezvények, nagy tömegeket vonzó események alkalmával.

Szeptemberben azonban nem megszokott látványt nyújtanak polgárőreink a forgalmasabb zebrák, iskolák, óvodák környékén minden reggel. Mindez azért van, mert az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége a szokásoknak megfelelően idén is elindította a „Polgárőrök a tanévkezdés biztonságáért” elnevezésű programot, amely szeptember elsejétől, a hónap végéig tart.

   


Azért csak szeptemberben, és azért csak reggelente, mert a három hónapos nyári szünet után, a tanévkezdéssel hirtelen megemelkedik mind a gyalogosan, mind az autóval közlekedők száma ebben a napszakban. A hónap végére már megszokják ezt a reggeli forgalmat az emberek és óvatosabban, körültekintőbben közlekednek - legalábbis reméljük.

A tanévkezdés biztonsága érdekében meghirdetett akció során a kisvárdai polgárőrök önállóan, illetve a rendőrség állományával szoros együttműködésben, bűnmegelőzési és közlekedésbiztonsági feladatok végrehajtásában vesznek részt. Irányítják a forgalmat, segítenek elsősorban a gyerekeknek a közlekedésben, illetve felhívják, ha kell, figyelmeztetik a szabálytalanul közlekedőket a rend betartására.

 


„Az akció kiemelt célja az óvodák és iskolák környékén a gyermekbalesetek megelőzése, kiemelt figyelemmel a gyalogosátkelő helyeken való áthaladásra, továbbá a gyermekek sérelmére irányuló jogsértő cselekmények megakadályozása, segítségnyújtás a gyermekekre veszélyt jelentő személyek távol-tartásához, illetve jelzés adása a jogsértő magatartásokról az illetékes hatóságoknak és az oktatási intézmények vezetőinek.” - tájékoztatott Vaszily Sándor, a Polgárőrség Kisvárda elnöke.

Tapasztalata alapján elmondható, hogy többen vannak, akik megköszönik munkájukat, akik örülnek a jelenlétüknek, akik együttműködnek velük, de akadnak olyanok is, akik „fittyet hánynak” intézkedéseikre, intelmeikre. A legtöbb szülő, ha tehetné az osztályteremnél állna meg autójával, illetve fél nyolc előtt öt perccel indul útnak és szabálytalanságát, türelmetlenségét arra fogja, hogy késésben van. A gyerekeknél a figyelmetlenség, az út közbeni telefonnyomkodás és a fejhallgatóban üvöltetett zenehallgatás a legnagyobb gond. „Azért (is) vagyunk, hogy ezekre a számukra jelentéktelen dolgokra is felhívjuk mind a fiatalok, mind a felnőttek figyelmét!” - mondta Vaszily Sándor.

A kisvárdai polgárőrök szeptember végéig mindenképpen teszik a dolgukat ebben a feladatkörben is, önkéntesen, a szabadidejükben, értünk, gyermekeinkért.

Via - Kisvarda.hu / Durucz Gabi írása /