2017. február 14., kedd

Évértékelő a Nyírteleki Polgárőr Egyesületnél

2017. február 4.-én tartotta meg az évzáró ünnepségét a Nyírteleki Polgárőr egyesület meghívott tagjai, családjaik, képviselő testületi tagok, a rendőrség képviselői és megyei és járási vendégei keretében.

A gyűlésen részt vett a Megyei Polgárőr szövetségtől Jászovics László elnök-helyettes, Csikós Sándor járási koordinátor, Szekeres József Nyírtelek város polgármestere, a rendőrség kötelékéből pedig Bogár József r.tzls.

Az egyesület rendezvényének köszöntője után a tavalyi évben, 71 éves korában elhunyt Koleszár Ferenc polgárőr társukról emlékeztek meg az évzárón résztvevők.

Majd üdvözölték az új belépőket, alapszabályt módosítottak, új belső szabályzatot fogadtak el, az ezt követő beszámolókból kiderült, hogy nem telt tétlenül a 2016-os évük sem a nyírtelki polgárőröknek.

Az egyesület támogatást kapott a helyi önkormányzattól, a Megyei Polgárőr Szövetségtől és az Országos Polgárőr Szövetségtől, az Emberi Erőforrások Minisztériumától, egyéb támogatóktól és magánszemélyektől egyaránt. 

Taglétszámuk: 66 főre gyarapodott. Közösségi szolgálati órákat 2016-ban 8 fiatal középiskolás tette le náluk, akik belekóstolhattak a polgárőrök szolgálat mikéntjébe. Jelenleg 3 középiskolás kezdi a szolgálati óráit. 2016 évben 55 fő vett részt szolgálatban összesen 4608 órában.
 
Jutalomban is bővelkedett a tagság.

Megyei Polgárőr Szövetségtől Jászovics László elnök-helyettes adta át a jutalmakat: Tódik Gábor, Dorogi Kiara, Gdovin József, Tarsoly Mihály emléklapot és ajándéktárgyat kaptak.

Szekeres József polgármestertől: Rácz Árpád, Dorogi Zsolt, Dankó Cintia kapott emléklapot és ajándéktárgyat.

Rendőrség kötelékéből Bogár József r.tzls jutalmazott: Kőrösi Boglárka, Szűcsné Kerbel Szilvia, Szűcs Mihály kapott emléklapot.

Az Egyesülettől Tódik Gábor adta át a jutalmakat: Jubiláló Bogár József és Skolnyik Csaba 10 éves polgárőr szolgálatáért emléklapot kapott.

Németh Győző, Mócsán Csaba, Mócsán Norbert, Puskás Enikő, Kovács Zsolt, Gerbár Sándor, Mokánszki Tibor, Magyar László, Gajdos István, Molnár Zsolt, Petró Józsefné és Petró József a kimagasló munkájáért kapott oklevelet és ajándék jutalmat. Kőrösi Boglárka ifjú polgárőr kimagasló tevékenységéért kapott oklevelet. Szentpáliné Évike az egész éves segítő munkája miatt kapott ajándékot.

Rendezvény képei: