Emléktábla az összetartozás jeleként |
Az Országos Polgárőr Szövetség – támogatva a Kiskunhalasi Önvédelmi Bűnmegelőző Polgárőr Egyesület kezdeményezését – felhívással fordult a megyei szövetségekhez, az ország polgárőr egyesületeihez: "Minden egyesület települése központi parkjában, ligetében, szabadidő központjában ültesse el 2015 tavaszáig a Polgárőrség Fáját, állítsunk ily módon is emléket az önkéntes bűnmegelőzők népes táborának. Egyben ezzel is mutassuk ki elkötelezettségünket a természet védelme, értékeink megóvása mellett!"
A Kisvárdai Polgárőr Egyesület ezért azzal a kéréssel fordult Tisztelt Polgármester Úrhoz, hogy eme törekvésünket, szándékunkat elfogadja és együttműködésével támogassa.
Kérésünk meghallgatásra talált, az együttműködésünket jelképezve most itt vagyunk közösen, méltó emléket állítva ennek a napnak. E fa az ékes bizonyítéka annak, hogy mi is csatlakoztunk a Kiskunhalasi Polgárőr Egyesület kezdeményezéséhez, valamint a Megyei Polgárőr Szövetség több Egyesületéhez.
Itt, Kisvárdában a város szívében fog emléket állítani eme nemes kezdeményezésnek a Polgárőrség Fája.
Törekvésünkkel szeretnénk kifejezni Kisvárda Város Önkormányzatának, és a Kisvárdai Polgárőr Egyesület összetartozását, valamint megerősíteni a lakosság biztonság érzetének javítását.
Ennek állít emléket a fa előtti talapzaton elhelyezett kis tábla, amely örök pecsét marad nekünk és az utókor számára is.
További képek a faültetésről: