2017. március 19., vasárnap

Beszámoló a küldöttértekezletről

Zsúfolásig telt március 18-án a Nyírbátori Rendőrkapitányság díszterme. Itt rendezték a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Polgárőr Szövetség 2016. évét értékelő küldöttértekezletét, amelyen a megye több mint ötezer polgárőrét képviselő küldöttek mellett jelen volt dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő, dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, Farkas József r. dandártábornok, megyei főkapitány és Nagy József tű. ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgatóhelyettes.

A kötelező formaságok után Somogyi János, a megyei szövetség elnöke összegezte a szabolcsi polgárőrök elmúlt évi tevékenységét, amelyet – véleménye szerint – a kiszámíthatóság, a folyamatosság és a kiegyensúlyozottság jellemzett. A megye lakosságának biztonságérzete nyugvóponton van, s ez a Rendőrség mellett a polgárőröknek köszönhető. Akiknek létszáma 5037-re emelkedett, közülük 45 az Ifjú Polgárőr. 

A továbbiakban az oktatás, képzés helyzetét, a társszervekkel való együttműködést vette górcső alá az elnök, majd a szakmai programok végrehajtásáról szólt. Ezen belül említést tett arról: szélesítették a „Tiszteletet az éveknek, biztonságot az időseknek” programot, kihasználják az Iskolai Közösségi Szolgálat adta lehetőséget arra, hogy az 50 órás kötelező penzum alatt népszerűsítsék a polgárőrséget, hogy minél több fiatalt tartsanak meg, hogy a szolgálatok mintegy ötödét a Külterületek Biztonsága érdekében teljesítették az önkéntes bűnmegelőzők. 

Szabolcsban a 300x100 Biztonság Polgárőr Mintaprogramban 16 település vesz részt, az érintett területeken e programnak köszönhetően közelebb kerültek a polgárőrök a körzeti megbízottakhoz, nőtt a rendőrséggel közös szolgálatok száma, erősödött az egymás iránti bizalom. Részesei – Nyíregyháza révén – a Nagyvárosi Bűnmegelőzési Programnak is. Az elnök kiemelte: 2016-ban 1 000 375 órát voltak szolgálatban a szabolcsi polgárőrök, ebből 349 136 órát rendőrökkel, míg 24 216 órát egyéb rendvédelmi szerv munkatársaival közösen teljesítettek. Végül Somogyi János a 2017. évi feladatokat részletezte.

A gazdasági, majd a felügyelő bizottsági jelentés meghallgatását követően szólalt fel a térség országgyűlési képviselője, aki a megye lakossága nevében mondott köszönetet a polgárőrök áldozatos munkájáért, aminek köszönhetően is javult a közbiztonság Szabolcsban. Dr. Simon Miklós kiemelte: az illegális migráció miatt ezt a javulást nehezebb volt elérni, de a Rendőrség mellett a lakosság az önkéntes bűnmegelőzők áldozatkész munkájára is számíthatott. „Bízom benne, hogy Európai Uniós forrásokból tudjuk majd segíteni az egyesületek technikai fejlesztését, ugyanakkor a cégautó adó ügyét is igyekszünk az Országgyűlésben rendezni!”

- Kollektív termék a közbiztonság, amely megyénkben stabil. Évértékelő értekezletünkön Papp Károly r. altábornagy, az ORFK vezetője kivételesnek minősítette a megye rendőreinek munkáját, ám ez nem csak az egyenruhásoknak, de önöknek, polgárőröknek is köszönhető – jelentette ki Farkas József, megyei főkapitány. A tábornok kellő tartaléknak nevezte azt az ötezer polgárőrt, akik tenni akarnak településük illetve Szabolcs közbiztonságáért. Nem csak harmonikus, már-már baráti az együttműködés közöttünk, ami kötelez is. Számítunk a polgárőrökre a jövőben is, közösen tegyünk a megyéért, hogy az Országos Polgárőr Napon – amelyet idén Nyíregyházán rendezünk – közösen büszkélkedhessünk eredményeinkkel.

„Fecseg a felszín, hallgat a mély” – kezdte felszólalását Zsíros János polgárőrvezető, aki a bürokrácia elhatalmasodását kérte számon, mondván: egy fő állású elnök is kevés lenne ma már az egyesület ügyviteléhez. Kócs Károly pedig azt vetette fel: miért éppen a Polgárőrségre nem vonatkozik a cégautó adó alóli felmentés? Az erre fizetett összeg sokat segíthetne a polgárőr egyesületek gazdálkodásán.

Az OPSZ elnöke mintegy válaszadással kezdte ez utóbbi kérdésre felszólalását, amikor elmondta: véleménye szerint ez nem csak pénzügyi, de etikai kérdés is. Egyetértve azzal, hogy ezt a mintegy 200 millió forintra tehető összeget az egyesületek kiválóan tudnák felhasználni, javasolta: a közgyűlés kérje fel vele együtt a térség országgyűlési képviselőjét, hogy az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti Bizottságának ülésén szólaljanak fel ez ügyben. A továbbiakban dr. Túrós András azt emelte ki: itt van a legtisztességesebb polgárőrség, itt vannak a legtisztességesebb polgárőrök. 

Példaként állítom Önöket az ország többi megyéjének polgárőrei elé! Rendkívül fontos pillére az OPSZ-nek Szabolcs polgárőrsége, ahol a szolgálati órák száma visszatérően igen magas. Országos átlagban 153 óra az egy polgárőr által teljesített éves szolgálat, ez Szabolcsban 206 óra. És nem csak ez mutatja, hogy ez a megye nagyon rendben van! Szakmai szempontból 2016. a Polgárőrség legsikeresebb éve volt. Nem volt még ilyen jó a közbiztonság Magyarországon, mint az elmúlt évben, s ebben a Rendőrség mellett a Polgárőrségnek is jelentős szerepe van! Szakmai programjainkat a Rendőrség felkarolta, világos, közös céljaink, küldetésünk van. Ebben a megyében a szolidaritás és a barátság tetten érhető. Ezt kellene elterjeszteni országszerte! És a belső kohéziót, hogy rendben legyen a Polgárőrség országszerte. Elkötelezettek vagyunk a közbiztonság jobbításában, az ország felemelkedésében!

A felszólalásokat követően elismeréseket adtak át az arra érdemeseknek. Dr. Túrós András a Polgárőr Érdemkereszt Arany fokozatát nyújtotta át Kócs Károlynak /Porcsalma/, Ecsédi Károlynak /Vámosoroszi/, Pente Pálnak /Tiszadada/, Tóth Zoltánnak /Nagyecsed/ és Pál Lászlónak /Gergelyiugornya/. E kitüntetés Ezüst fokozatát érdemelte ki Erdei Mihály /Kállósemjén/, Sánta Mihály /Tiszabercel/, Fodor Kálmán /Gégény/, Bor Attila /Napkor/ és Stankóczi Endre /Apagy/. A Bronz fokozatot vette át Csucska Zsolt /Tiszakanyár/, Horváth Pál /Kótaj/, Tóth Sándor /Tiszamogyorós/, Balogh Zsolt /Gulács/ és Kósa Sándor /Sóstó/.

Végezetül a kapitányság alakuló terén egy felújított Suzuki Swift gépkocsit adott át Farkas József r. dandártábornok Somogyi János elnöknek, aki mindjárt tovább is adta azt használatra az Apagyi Polgárőr Egyesületnek.

A rendezvény képei ide kattintva tekinthetőek meg.

Köszönet a szövegezésért T. Z.-nek, a fotókért: Lőwinger Zoltánnak.