A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bűnmegelőzés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bűnmegelőzés. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. november 9., kedd

Bűnmegelőzésrő tartottak előadás


A Nyíregyházi Borbányai Polgárőr Egyesület bűnmegelőzési témában 2021. november 8-án előadást tarott Piros Csaba rendőr zászlóssal a helyi közösségi házban, az érdeklődők nagy száma miatt előadássorozatukat folytatni fogják.




2020. február 18., kedd

A nyíregyházi Bűnügyi Polgárőrség vadászik

Köztudott, hogy a 90-s évek elejétől, amióta megnyíltak a határok, szinte megduplázódott a bűncselekmények, szabálysértések száma. Nincs mit ezen vitázni, hiszen a számadatok és a tények igazolják ezt. Az életkörülmények és a gazdasági helyzetek teszik ezt azokkal az emberekkel, akik a bűnútjára lépnek. Falvakban, városokban polgárőrcsoportok alakultak azért, hogy segítség a rendvédelmi szervek munkáját, mert hát mi tagadás, a rendvédelmi állomány tagjainak a létszáma, de még az idő is kevés ahhoz, hogy mindenhol rend legyen. 

A nyíregyházi Bűnügyi Polgárőrség úgy nappal, de éjszaka is járja az utakat és nagyban vadászik. (De jól teszik!) Sikerességük eredménye, hogy több szabálysértő került már a kezeik közé. Figyelmeztetnek, védenek és emberei életet mentenek. Ezt történt a napokban is, amikor egy ittasvezető rótta a nyíregyházi utakat és a bűnügyi csoport ezt látva, levadászta őt. 

Az ittasvezetőt az sem érdekelte, hogy nemcsak önmagára, de a mellette szabályosan közlekedők épségét is veszélyeztette. Elvesztette a gépkocsija felett az uralmát, felborult és az autó kigyulladt. 

Jókor jött a segítség, hiszen a Bűnügyi Polgárőrcsoport, éppen jó időben, jóhelyen volt és kimagaslóan teljesítette munkáját, nagyobb sérülés pedig nem történt. Természetesen a rendőrség előállította az ittasvezetőt és a következmények már az ügyészség dolga. (Erről az országos híradásokban is szó esett.) 

Ne feledjük, hogy minden egyes polgárőrcsoport figyel, szolgál és véd! Mindenki vigyázzon magára és embertársaira, mert mindenkit várnak odahaza!

Hajzer Andy

2019. október 11., péntek

Bűnmegelőzési témában tartottak előadás Borbánya idősei számára

Nyíregyháza - Borbányán bűnmegelőzési tanácsokkal látták el az időseket 2019. október 7-én 14 órai kezdettel a helyi Művelődési házban. 

Nyíregyháza - Borbánya Polgárőr Egyesület elnöke, Kalenyák János és Piros Csaba körzeti megbízott rendőr kiemelte, hogy figyeljünk oda az idősek problémáira, segítsük őket a mindennapokban, törekedjünk óvni őket a veszélyektől. Ehhez mindenképpen fogadják meg a következő tanácsokat:
  • Mindenképpen gondoskodjanak otthonuk biztonságáról!
  • Az ajtónyitás védelmében biztonsági lánc, kémlelőnyílás, biztonsági keresztzár, hang és fény mozgásérzékelők felszerelése ajánlott.
  • Kertes házakban házőrző kutya tartásával illetve kamerarendszer kiépítésével is megakadályozhatjuk az illetéktelen személy bejutását!
  • Ha otthonában "nagyobb" pénzösszeget tart, tegye biztonságos, mások által nem ismert helyre. Ennek hollétét ne ossza meg senkivel!
  • Házalókat vagy trükkös indokkal becsengető személyeket ne engedjen be otthonába!
  • Amennyiben valamelyik szolgáltatótól (víz,gázművek stb.) keresi, kérje el hivatalos minőségét igazoló igazolványát!
  • Ha ismeretlen személy rendőrnek adja ki magát, kérje el az arcképes igazolványát, jelvényének számát figyelje meg. Az igazolvány felmutatása kötelező!
  • A pénzváltásra hivatkozókat minden esetben utasítsa el, hiszen lehetséges (hamis pénzzel) kizárólag a lakásba kívánnak bejutni és onnan értékeket eltulajdonítani!
  • Győződjenek meg arról mielőtt elmennek otthonról, hogy a nyílászárókat megfelelően bezárták-e!
  • A kerti munka végeztével az eszközöket (létra,fűrész) mindig tegye biztonságos helyre!
  • Utazáskor, vásárláskor táskánkat mindig minden esetben tartsuk magunk előtt! Fontosabb iratokat és értékeket zárható belső zsebekben rejtse el! ATM automatából történő pénzfelvételkor válasszon forgalmas helyet! Amennyiben megoldható kísérje el valamelyik hozzátartozója. PIN kódját ne tartsa a kártyája mellett, ha megkapta a pénzt, tegye azonnal a táskájába! 
Piros Csaba körzeti megbízott rendőr kiemelte tovább azt is, hogy sajnálatos módon az utóbbi hónapokban elszaporodtak az úgynevezett "unokázós" módszerrel elkövetett bűncselekmények, azaz az elkövető felhívja az időskorú személyt az unokájának vagy más közeli hozzátartozójának kiadva magát és tartozásra, balesetre hivatkozva akar készpénzt kicsalni!
  • Ha valaki ismeretlen számról telefonál és hozzátartozóira hivatkoznak, ellenőrizni kell a történetet és fel kell hívni az érintett családtagot!
  • Beszéljenek meg olyan kérdéseket, amire csak az unoka vagy közvetlen családtag tudhatja a választ.
  • Legjobb megoldás, ha ilyen telefonhívás esetén bontja a vonalat.
  • Törekedjünk jó kapcsolatot ápolni a szomszédokkal!
  • Kölcsönösen figyeljünk egymás otthonaira!
  • Ha gyanús személyt látunk lakásunk közelébe, azonnal hívjuk a rendőrséget!