2025. május 29., csütörtök

34 év szolgálat a közösségért – Leköszönt Opre Miklós, a Kántorjánosi Községi Polgárőrség Egyesület elnöke


2025 tavaszán méltó módon búcsúzott el a "Kántorjánosi Községi Polgárőrség" éléről Opre Miklós, aki 34 éven keresztül vezette az egyesületet

A leköszönő elnök munkásságát Lisovszki Róbert, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke, valamint Sasvári Pál, a mátészalkai és csengeri járások járási koordinátora személyesen köszönték meg otthonában.

Opre Miklós úr 2025 elején jelezte, hogy egészségügyi állapota miatt sajnálatos módon nem tudja tovább vállalni az elnöki teendőket, mivel – saját szavaival élve – „már nem tudja hiánytalanul ellátni a feladatát”. Bár leköszönt, azt is elmondta:

„A polgárőrség az életem része lett. Nem tudom, és nem is akarom elengedni. Szerettem és ma is szeretem a polgárőrséget. Jó csapatunk volt, tettük a dolgunkat rendületlenül.”

Az egyesület 1991-ben alakult meg Kántorjánosiban, kezdetben 68 fővel. A polgárőrök saját gépjárműveikkel, a rendőrséggel szorosan együttműködve végeztek járőrszolgálatot nemcsak a településen, hanem külterületeken is – gyakran megelőzve lopásokat, betöréseket. Előfordult, hogy betörőket értek tetten, vagy mentőt riasztottak bajba jutott embertársaikhoz – a szolgálat tehát valódi segítséget jelentett a közösség számára.

Opre Miklós elnök úr munkáját az elmúlt évtizedek során számos elismeréssel jutalmazták:
– A  Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöki kitüntetéseiből több is díszíti otthona falát,
– Az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, Dr Túrós András pedig négy alkalommal tüntette ki kétszer a Polgárőr Érdemkereszt bronz, egyszer ezüst, majd arany fokozatával.

A vármegyei szövetség nevében Lisovszki Róbert elnök úr egy díszoklevelet és egy „POLGÁRŐRSÉG” feliratú karórát adott át Opre elnök úrnak, kifejezve ezzel az elnökség elismerését az évtizedeken át tartó elhivatott munkájáért.



Az elnök úr a köszöntés során kiemelte:

„Sajnálom, hogy a régi motorosok leköszönnek, mert nagy szükség lenne a tapasztalatukra. Számítok Önre is, és minden idősödő, akár szépkorú egyesületi vezetőre, hogy segítsenek átadni azt a hazaszeretetet és tenni akarást a fiataloknak, ami Önökben megvan, és amitől a polgárőrség ma az lehet, ami...”

Lisovszki Róbert megköszönte Opre Miklós feleségének is a családi támogatást:

„Hiszen mire menne az ember a családja nélkül? Köszönöm, hogy végig ott álltak Elnök úr mögött ezekben az évtizedekben.”

Örömét fejezte ki amiatt is, hogy bár elnöki posztját átadta, Opre Miklós az egyesület tagja marad, és tapasztalatával támogatni fogja az új elnök munkáját.


Sasvári Pál járási koordinátor – vagy ahogy ő szólítja: Palibácsi – meghatódva idézte fel közös múltjukat:

„Ott voltunk a polgárőrség kezdőrúgásánál. Együtt törtük az utat, most nehéz látni, hogy leköszönsz, de megértem. A kor kórral jár… De köszönöm, hogy mindig számíthattam rád, és kívánok jó egészséget a továbbiakhoz!”

 

Opre Miklós öröksége példamutató, mert nemcsak egy egyesületet vezetett, hanem egy közösséget tartott össze három évtizeden át. A polgárőrség ma is számít rá – ha már nem elnökként, akkor példaként és mentorként.

Köszönjük a 34 év munkáját! Jó egészséget "Elnök úr"!