2021. július 31., szombat

Kuvasz kutyával szolgálnak Újdombrádon


Újabb öt kuvasz áll szolgálatba a Polgárőrségnél. A fajtamentő-mintaprogram keretében immár negyedik alkalommal vehetett át öt kuvasz kutyát az Országos Polgárőr Szövetség.

Garibaldi, Molly, Csenge, Csipke és Csana mától polgárőrkutyák, hiszen részesei annak a fajtamentő-mintaprogramnak, amelyet az Agrárminisztérium, a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége (MEOESZ) és az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) indított még 2018-ban.

Az átadási ünnepségen V. Németh Zsolt, az Agrárminisztérium kiemelkedő értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztosa úgy fogalmazott, a génmegőrzési program keretében évekkel ezelőtt 9 magyar kutyafajtát nyilvánítottak hungarikummá, köztük a kuvaszt is. Az eltelt időszakban a minisztérium különböző felvilágosító programokkal, illetve anyagilag is támogatta a régi magyar kutyafajták népszerűsítését és munkakutyaként való alkalmazásukat.

„A kuvaszt a múltban nemcsak pásztorkutyaként alkalmazták, hanem bűnmegelőzési céllal is, így hamar találkozott a minisztérium, az ebtenyésztők és a polgárőrök elképzelése és járőrszolgálatba állították az első kuvaszokat, amelyek beváltak, így a fajtának nem csak múltja, de jövője is lesz” – fogalmazott V. Németh Zsolt.

„A polgárőrök először kicsit szkeptikusak voltak a hagyományosan pásztorkutyákkal szemben” – vallotta be Molnár Zoltán az OPSZ Lovas és Kutyás Tagozatának elnökhelyettese. A kutyás kiképzőként is dolgozó polgárőr elmondta, mostanra bebizonyosodott, hogy felesleges volt az aggodalom, hiszen a kuvaszokból kiképzés után kiváló őrző-védő kutya válik és emiatt nagyon is alkalmasak járőrszolgálatra, de van néhány egyed, amelyik kereső, sőt terápiás kutyának is kiváló. 

A Polgárőrségnél minden évben pályázat útján választják ki azt az 5 egyesületet, amelyek alkalmasak arra, hogy a kutyákat felneveljék, kiképezzék és a polgárőrség kötelékébe állítsák. A kutyákat a MEOESZ vásárolja meg megbízható tenyésztőktől és ajánlja fel a Polgárőrségnek, az Agrárminisztérium kutyánként pedig 300 ezer forinttal támogatja a programot. 

Az Országos Polgárőr Szövetségnél jelenleg 173 kutyás polgárőr van és 85 polgárőrkutya, közülük 28 kuvasz. Az „ifjú polgárőrkutyák” új otthona az Újdombrádon, a Hernádnémetiben, az Écsen, a Zalaszántón és a Cserkeszőlőn működő polgárőr egyesületeknél lesz.