A korábbi évekhez hasonlóan, idén is számot adtak az elmúlt évi tevékenységükről a Polgárőrség Kisvárda Egyesület tagjai.
Március 31-én, tisztújító közgyűlés keretében, meghívott vendégekkel és ebéddel egybekötött ünnepség keretében Vaszily Sándor, a kisvárdai polgárőrség elnöke árulta el számokban és eseményekben a 2017. évi feladataikat.
Az elnöki beszámolóból – mások mellett – kiderült, hogy a jelenleg is 52 fő önkéntest számláló egyesület egyik fő célja idén is a taglétszám bővítése, miközben feladataikat az OPSZ, a Megyei Polgárőr Szövetség iránymutatása, valamint az egyesület alapszabályában foglaltak szerint végzik.
„Egyesületünk tavaly is a tagdíjból, pályázati forrásokból, a MÁV-tól, a kisvárdai önkormányzattól és a megyei szövetségtől utalt támogatásból, illetve az adózók által felajánlott egy százalékból tartotta fent magát.” - mondta Vaszily Sándor, majd részletezte az önkormányzat, az iskolák, egyházak, alapítványok, sportklubok, a Vöröskereszt, a Rendőrség, illetve a MÁV felkérésére teljesített önkéntes szolgálataikat.
„A jövőben is azon leszünk, hogy a városunkban a közbiztonság erősödjön és nőjön az emberek biztonságérzete.” - mondta beszámolójában az ismét újraválasztott elnök, hozzátéve: „Köszönetet mondok a polgárőröknek és hozzátartozóiknak az áldozatvállalásért, amit városunk közrendjének szilárdítása érdekében szabadidejüket felhasználva tesznek, az állampolgárok biztonsága érdekében!”
Díjazásban részesültek:
- a Megyei Szövetség részéről: Magyar Jolán, Pintér István /2/, Bulitka András és Vaszily Sándor.
- az egyesületi elnök részéről: Horváth István, Durucz János és Szanyi Zoltán.
Forrás: kisvarda.hu