2016. október 10., hétfő

Heves megye csapata nyerte a szakmai versenyt

A Nagyvárosi Bűnmegelőzési Programban résztvevő megyei jogú városok polgárőr egyesületeinek rendeznek szakmai vetélkedőt, melynek első területi elődöntőjét október 8-án, Nyíregyházán tartották meg. A Tiszántúl és a Duna-Tisza területéről érkező csapatok közül a vetélkedőt Heves megye csapata nyerte meg.

Nyíregyházán, a rendőrség épületében tartották meg Nagyvárosi Bűnmegelőzési Programban résztvevő megyei jogú városok polgárőr egyesületeinek szakmai vetélkedőjének területi fordulóját. A verseny zsűrijeként ott volt dr. Hudák Zsolt rendőr ezredes, rendőrségi tanácsos, a Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Rendőrfőkapitány helyettese, rendészeti igazgató, Csóra György az OPSZ oktatási elnökhelyettese, Zámbó Péter az OPSZ szakmai alelnöke, Veres Sándor az AEGON biztosító területi képviselője, valamint Somogyi János a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Polgárőr Szövetség elnöke.


Dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza város alpolgármestere a köszöntő beszédében külön kiemelte, hogy a Polgárőrség és a város kapcsolata kiváló, majd köszönetet mondott a polgárőröknek az áldozatos munkájukért. Csóra György a 25 éves Polgárőrség szakmai felkészültségének fontosságáról beszélt. Ismertette, hogy a legtöbb bűncselekmény a nagyvárosokban történik és ennek visszaszorításához szükséges a polgárőrök napi szintű szolgálatellátásuk mellett a magas szakmai tudásukra is. Ennek támogatására indította a Polgárőrség a Rendőrséggel, a Nemzeti Bűnmegelőzési tanáccsal és az AEGON Biztosítóval összefogva ezt a programot.

A 11 megyéből érkezett csapatok egy három részből álló szakmai versenyen vettek részt, ahol bemutathatták a szakmai felkészültségüket, a nagyvárosi bűnmegelőzésért eddig végzett munkájukat, illetve azonnali kérdésekre kellett válaszolniuk. Nagy érdeklődés kísérte az úgynevezett kortes beszéd feladatot, ahol a csapatoknak egy-egy szervezetről vagy egy bűnmegelőzési módszerről kellett három percben ismereteket közölni, kvázi kortes beszédet mondani róluk, mintha egy fórumon a lakosságot kellene meggyőzniük adott téma fontosságáról.

Ez volt az a verseny, ahol mindenki nyert. A csapatok nagyon jól teljesítettek, és remélem az életben is hasznát veszik a most bemutatott tudásnak – mondta a verseny értékelésekor Csóra György, mint zsűri elnök, majd ismertette a végeredményt. Ennem értelmében a versenyt nyerte Heves megye, második lett Pest megye, míg a harmadik helyet Budapest csapata kapta meg.

A Nagyvárosi Bűnmegelőzési Program szakmai vetélkedősorozatának Nyugat-magyarországi versenye október 15-én, Székesfehérváron lesz megtartva.

Forrás: opsz.hu