2015. november 20., péntek

Civil szervezetek létesítő okiratának új Ptk. szerinti módosítása

A Polgári Törvénykönyv hatályba léptetéséről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény ( Ptké.) 11.§ (3) bekezdése alapján a civil szervezetek 2016. március 15. napját követően, csak az új Ptk. rendelkezéseinek megfelelő létesítő okirat alapján és az új Ptk. rendelkezéseinek megfelelően működhetnek.

A civil szervezetek számára előírt létesítő okirat kötelező módosítás végső törvényi határideje 2016. március 15., tehát legkésőbb 2016. március 14. napjáig kell ezzel összefüggésben változás-bejegyzési kérelmet előterjeszteni a bíróságon.

A létesítő okiratok módosításához nyújtanak segítséget az Országos Bírósági Hivatal által közzétett, az itt elérhető okirat-sablonok.

A civil és a cégnek nem minősülő egyéb szervezetek – amennyiben ez szükséges – a végső határidőt, tehát 2016. március 15-ét megelőzően kell benyújtaniuk a változás-bejegyzési kérelmüket.

Az egyesületek esetében nem kell módosítani az alapszabályt abból az okból, hogy az tartalmazza az egyesület alapító tagjainak nevét, és azok lakóhelyét vagy székhelyét.

Továbbá az egyesületek a létesítő okiratukat a Ptk.-val összefüggésben nem kötelesek módosítani, ha az csak abból az okból volna szükséges, hogy abban olyan hivatkozások, utalások és elnevezések szerepelnek, amelyek a Ptk. és a létesítő okirat tartalmát érintő más törvény rendelkezéseinek már nem felelnek meg.


Gyakran felmerülő kérdéseket a nonprofit.hu az alábbiak szerint válaszolja meg: