2015. április 16., csütörtök

Az Országgyűlés előtt a polgárőrség módosításáról szóló törvényjavaslat

A parlamenti pártok támogathatónak tartják a módosítást
Támogathatónak tartották a parlamenti pártok az Országgyűlésben kedden (2015. április 14.) a polgárőrség módosításáról szóló törvényjavaslatot. Több ellenzéki párt ugyanakkor még erősebb jogosítványokat és további kedvezményeket is adna a polgárőröknek.

Hörcsik Richárd fideszes képviselő, előterjesztői expozéjában kiemelte: a polgárőrségről szóló törvény módosítása nem változtat az eredeti törvény koncepcióján, azt megerősítenék, és technikai módosításokat hajtanának végre. Szükséges és a jövő nemzedék nevelése miatt fontos, hogy a polgárőr törvényben lehetőséget biztosítsanak a fiataloknak, már 14-18 év között az önkéntes szerepvállalás folytatására. Ennek törvényi szabályait rögzítenék, nevesítenék az ifjú polgárőröket, meghatározva feladataikat - jelezte. Hozzátette: a területi polgárőr szövetségek koordináló szerepét kiszélesítenék. Szeretnék megújítani a szolgálati és etikai szabályszegéskor alkalmazható intézkedéseket - mutatott rá.

Kitért arra, hogy az elmúlt három év tapasztalatai alapján a polgárőrségről szóló törvény kiállta a társadalmi próbát, sikeres volt a köztestületté alakítás, s rendet teremtettek a civil bűnmegelőzés területén azzal, hogy csakis polgárőr-egyesületek végezhetnek közterületi bűnmegelőzést. A törvényi szabályozás alapján a polgárőrség napjainkban is meghatározó közösségszervező erő, a közbiztonság érdekében működő legnagyobb hálózat, olyan cselekvési lehetőséget nyújt aminek haszna nap mint nap tapasztalható.

Jelezte: 2000 egyesület több mint 50 ezer tagja teljesít szolgálatot, s az állampolgárok nem csak tisztelik őket, megbíznak bennük, hanem sokan csatlakoztak a bűnmegelőzési tevékenységhez is. Európában egyedülálló, igazi hungariukumról van szó - összegzett. A javaslatot egyeztették az Országos Polgárőr Szövetséggel is.

Kontrát Károly államtitkár a kormány nevében jelezte: támogatják az előterjesztést.

Fidesz és KDNP: igen a javaslatra

Firtl Mátyás
Firtl Mátyás a két kormánypárt közös vezérszónoka azt mondta: a polgárőrség fejlődése és pozitív megítélése mutatja, igény van a polgárőrök tevékenységére, akik a rendőrséggel szorosan együttműködve látják el feladataikat. Társadalmi és szervezeti jellegét fenntartaná a javaslat, de mivel az elmúlt évben a országos szövetségre nagy mértékű koordináló tevékenység hárult, indokolt, hogy a területi polgár szövetségek is kivegyék részüket ezen feladatokból. Kitért az ifjú polgárőr fogalmára is, majd arról beszélt: a javaslat egyszerűbb, gyorsabb döntési mechanizmust hozna létre.
A kormánypártok támogatják a javaslatot - közölte.

MSZP: támogatható a javaslat

Harangozó Tamás (MSZP)
Harangozó Tamás, az MSZP vezérszónoka először nagyrabecsülését fejezte ki pártja nevében a mozgalomnak, majd felidézte az előző törvény elfogadását, s kitért arra: a mostani javaslattal a köztestületi típusú működést megyei szintre is kiterjesztenék, megyénként és a fővárosban egy polgárőr szövetség működhet.

Jelezte: a területi polgárőrszövetségek komoly döntési jogosultságot is kapnak majd. Kérdéses, hány megyében működik egynél több szövetség és hol vannak működési zavarok, amiért a javaslatot benyújtották. Valódi oknak azt nevezte, hogy vannak működési zavarok a területi szerveknél, ennek megoldására alkalmas a javaslat. Fontosnak tartotta azt is, hogy az országos polgárőr szövetség támogatja a javaslatot.

Adnak be ugyanakkor módosítókat, nem tartják jónak, hogy ötéves mandátummal legyenek bebetonozva a küldöttek és a tisztségviselők, szerinte három év elegendő lenne. Felvetette a hatósági erkölcsi bizonyítvány ingyenessé tételét is, különösen a fiatalok tekintetében, és a gépjárműadó-kérdését is megoldanák - jelezte.

Jobbik: alapvetően jó javaslat

Mirkóczki Ádám (Jobbik)
Mirkóczki Ádám, a Jobbik vezérszónoka szerint alapvetően támogatható a javaslat, de megjegyezte: a hozzájuk befutott észrevételek alapján szélesebb körű egyeztetésre lett volna szükség. Fontosabb lenne, hogy anyagilag és jogilag még erősebb törvényi szabályozást fogadjanak el - mutatott rá.

A fiatalok bevonásáról azt mondta: nagyon fontos és üdvözlendő lépés, van egyfajta nevelő célzata is, és a fiatalok körében elkövetett bűncselekmények visszaszorítását segítheti elő. Ők ugyanakkor korlátozottan cselekvőképesek - jegyezte meg, majd hozzátette: el kell gondolkodni azon, a polgárőrök jogosítványait hogyan lehetne erősíteni, kiterjeszteni.

LMP: támogatják a javaslatot

Schiffer András (LMP)
Schiffer András, az LMP vezérszónoka azt mondta, hogy az előterjesztést támogatni tudják, ahogy az elhangzott ellenzéki felvetéseket is. Egyetértett azzal, hogy a hatósági erkölcsi bizonyítvány legyen ingyenes a polgárőröknek.

Kifejtette: a javaslat átrendezi a viszonyrendszert az országos és a területi szervek között, megújítja a szankciós rendszert. Ezen irányokat is támogatni tudják, de jelezte: önálló javaslatot terjesztenek be a közeljövőben. Célszerű lenne, ha a parlament megfontolná, hogy az aktív polgárőrszolgálatot teljesítőknek a közösségi közlekedésben kedvezményt biztosítsanak. Erre példaként Pécsett hozta fel, ahol az LMP javaslatára ez már megvalósult.

Azt is tartalmazza majd a javaslatuk, hogy az exrendvédelmisek számára az szja-mentességet biztosítsák - közölte.

Hörcsik Richárd (Fidesz)
Hörcsik Richárd az elhangzottakra reagálva azt mondta: a polgárőrség jó példája, hogyan lehet pártpolitika-mentesen a közjóért dolgozni. A javaslat a közjót szolgálja, és azt, hogy a törvényt jobbá tegyék. Jelezte: a jövő heti bizottsági ülésen a módosítókat át tudják beszélni, de a maga részéről támogatni tudja a felvetéseket. Hozzátette: évente 1,3 milliárdos támogatást kap a szervezet, ebbe beleférhet néhány tízmilliós pluszkiadás.


Az általános vitát az elnöklő Hiller István lezárta.

Forrás: MTI - 2015. április 14., kedd