2010. november 19.-én, a demecseri polgárőrök figyeltek fel arra, hogy általuk
ismeretlen polgárőr nő Polgárőr feliratú láthatósági mellényben közlekedik
Demecser, Esze Tamás útról Kék község irányába.
Az eseményről az elnököt
értesítették, akivel együtt a személyt Demecser és Kék községnél érték utol, ahova
rendőri intézkedést kértek.
A hírt a szon.hu is közreadta, alább olvashatóak a részletek:
Álpolgárőr Demecsernél
Demecser - Péntek délután (17 óra körül) egy személy haladt kerékpárjával a 3827-
es úton Demecser felől Kék irányába. Az illető polgárőrség feliratú láthatósági
mellényben volt. Fontos a láthatóság, de ez a személy feltűnt a szolgálatban lévő
demecseri polgárőröknek is, ugyanis polgárőr egyedül nem lehet szolgálatban.
Az illetőt megállították, és kiderült, hogy nem polgárőr, csak az egyik családtagja
az. Elmondta, hogy nem figyelt és megfogott egy mellényt, és felvette. A
figyelmetlenség nem lenne bűn, de információk szerint rövid időn belül már ez volt
a harmadik alkalom, hogy így polgárőr mellényben fogták meg közterületen. Most
rendőrt hívtak, és eljárást indítottak az ?álpolgárőr? ellen, jogosulatlan
címhasználat miatt.
Nem tudni mit akart elérni a mellény viselésével
A polgárőrség szeretné felhívni a figyelmet, hogy csak a szolgálatban és a valóban
polgárőr viselhet jogszerűen polgárőrség feliratú ruházatot. Az utóbbi időkben
egyes önszerveződő csoportok tagjai is megpróbálták tevékenységüket a
polgárőrség keretében legalizálni, kihasználva, hogy a polgárőrök megbecsülésnek
örvendenek.
(Ez az illető nem tudni, hogy mit is akart elérni azzal, hogy ilyen mellényt viselt.
Arról nincs információ, hogy egyéb szabálysértést követett-e el, és esetleg azt
gondolta, ha polgárőrnek hiszik nem szólnak neki érte.)
Forrás: szon.hu
A hírt beküldte: Váradi László - 3.számú régió vezető