A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Polgárőr Szövetség tiszteletbeli elnökét, Somogyi János urat, otthonában látogatta meg a napokban Lisovszki Róbert elnök úr és Szomor Péter elnökhelyettes úr, hogy egy különleges és méltó elismerést adhassanak át számára – egy magyar vitézi szablyát, mely a tisztelet, a megbecsülés és a hála szimbóluma.
A dísztárgy átadását eredetileg a 2024. évi megyei Polgárőr Napon, majd a 2025. évi küldött közgyűlésen tervezték, ám Somogyi úr egészségügyi okok miatt nem tudott részt venni ezeken a rendezvényeken. A személyes látogatás így nemcsak az ajándék átadását szolgálta, hanem lehetőséget is teremtett egy meghitt, őszinte beszélgetésre, visszaemlékezésre és jövőbe tekintésre.
Lisovszki Róbert elnök úr a látogatás során beszámolt a Polgárőrség elmúlt évének történéseiről, az elért eredményekről, a jövőbeli célkitűzésekről és kihívásokról. Elmondta: „Nehéz Somogyi János székébe ülni, hiszen ő egy ikonikus vezetője volt a megyei polgárőrségnek. Hálás vagyok, hogy a közgyűlés engem választott, és külön öröm számomra, hogy személyesen is találkozhattam "Janibával". Ő számomra nemcsak előd, hanem mentor is.”
Somogyi János meghatódottan fogadta a szablyát, és a következő szavakkal köszönte meg az elismerést:
„Ez egy rendkívüli és tiszteletre méltó gesztus. Boldog vagyok, hogy annak idején a közgyűlés Lisovszki Róbertet választotta meg utódomnak. Büszke vagyok rá és a három helyettesére – Szomor Péterre, Lőrincz Péterre és Bán Gáborra –, akik szakmailag és emberileg is kiváló emberek. Jó látni, hogy a vármegyei polgárőrség közössége az elmúlt egy évben is folyamatosan fejlődik. Látszik a fellendülés, erősödik a közösség.”
Somogyi úr elérzékenyülten mesélt arról, mennyire hiányzik számára a Polgárőrség, amely egy élet munkája volt számára:
„Bár jól érzem magam, és az egészségem is rendben van, mégis furcsa érzés távol maradni. Jó döntés volt, hogy már nem indultam újra, most a családomra koncentrálok – de nagyon hiányzik ez a közösség.
A polgárőrség egy nagy család, és örömmel látom, hogy jó családfőt választottak maguknak az egyesületi vezetők. Továbbra is számíthatnak rám, bármiben, amiben tudok, segítek.”
Somogyi János szakmai életútja
Somogyi János 1953. november 12-én született Nyírbátorban, gyermekkorát Nagyecseden töltötte, majd 1982-ben költözött vissza Nyírbátorba családjával. Három lány édesapja, három unoka nagypapája.
Tanulmányait követően a BM Határőrség nyírbátori kerületében szolgált sorállományú határőrként, majd az ÁFOR, később a MOL Rt. töltőállomásain dolgozott vezetőként. Itt szembesült először a bűnözés fokozódó jelenlétével.
1989 nyarán alapító tagja lett a megalakuló Nyírbátori Polgárőrségnek, majd egy év múlva annak vezetőjévé választották. 1994-től a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Polgárőr Szövetség elnökhelyettese, 1999-től 2024-ig pedig elnöke volt a szövetségnek. Emellett tagja volt az Országos Polgárőr Szövetség elnökségének is.
Példás szakmai kapcsolatot ápolt a megyei rendőr-főkapitánysággal, valamennyi rendőrfőkapitánnyal baráti, támogató viszonyt alakított ki, amely máig tart.
Vezetése alatt a Sz-Sz-B Vármegyei Polgárőr Szövetség az ország egyik legnagyobb és legaktívabb szervezetévé vált, több mint 150 tagegyesülettel és több mint 5500 polgárőrrel. A földrajzi kihívások – határos Romániával és Ukrajnával – különösen nagy felelősséget róttak rá és a szövetségre.
A közgyűlések mindig újraválasztották, közel 25 éven át volt egyhangú támogatottsággal a szövetség elnöke.
1997-ben saját vagyonvédelmi vállalkozást alapított, amelyet a mai napig működtet.
Kitüntetései között szerepel:
-
Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztje
-
Kopácsi Sándor Polgárőr Érdemrend (2004, 2020)
-
Belügyminiszteri, igazságügyi és rendészeti miniszteri, valamint önkormányzati miniszteri elismerések
-
2021-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje, amelyet a Magyarország Köztársasági Elnöke adományozott számára
Somogyi János évtizedeken keresztül fáradhatatlanul, elhivatottan dolgozott a közbiztonságért, és a mai napig aktívan segíti a megyei polgárőrmozgalmat tanácsaival, tapasztalatával.
Tisztelet és hála illeti munkásságát – a magyar vitézi szablya méltó jelkép mindannak, amit a megye közbiztonságáért tett.
A Polgárőrség valóban egy nagy család – és Somogyi János örökké megbecsült tagja marad.