2016. szeptember 26., hétfő

XII. Országos Polgárőr Közlekedésbiztonsági verseny

Szeptember 24-én rendezte meg a BRFK Fővárosi Baleset-megelőzési Biztottsága a XII. Országos Polgárőr Közlekedésbiztonsági versenyt Újpesten, a Magyar Autóklub központi bázisán. 

A rendezvényen 19 megye, és a főváros önkéntes bűnmegelőzőinek kétfős csapatai vettek részt. Megyénkből a Kisvárdai Polgárőr Egyesület képviseltette magát Vaszily Sándor és Papp László polgárőrök személyében, akik eredményesen szerepeltek a versenyen.

A versenyen során a résztvevők a Nemzeti Közlekedési Hatóság által összeállított teszlapokon adtak számot KRESZ tudásukról, valamint polgárőr szakmai kérdések sokaságáról. Az elméleti küzdelem után a verseny a vezetéstechnikai-, és vizes pályán folytatódott, ott kellett megbirkózniuk az előre meghatározott szituációs gyakorlati feladatokkal, továbbá számítógépes egyéni szimulációs vezetés "életszerű körülmények" közötti bizarr helyzeteivel.

2016. szeptember 22., csütörtök

Határvadász felhívás

Az Országos Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet a Készenléti Rendőrség Határvadász Bevetési Osztályainak állományába Járőrtárs beosztás betöltésére.

A pályázatra cselekvőképes, 18. életévüket betöltött, a felvételi követelményeknek megfelelő magyar állampolgárok jelentkezését várják.

A felvételt nyert pályázók 6 hónapos időtartamú moduláris képzésben vesznek részt, amelyet követően – sikeres vizsga esetén – őr-járőrtárs rész-szakképesítést (OKJ 51 861 03) szereznek. A résztvevők a képzés első két hónapjában munkaviszonyban állnak,majd a második hónap végén – sikeres modulzáró vizsga letétele esetén – a Készenléti Rendőrség hivatásos állományába 12 hónap próbaidő kikötésével kerülnek kinevezésre.

A beosztásban ellátandó feladatok:

Az őr-, járőrtárs rész-szakképesítéssel rendelkező hivatásos állományú járőrtársak a Határvadász Bevetési Osztályok feladatainak ellátásában vesznek részt.

A pályázati felhívás teljes anyaga, illetve a szükséges dokumentumok letölthető csatolmányként ide kattintva érhetőek el.

2016. szeptember 21., szerda

Kisvárdán is segítenek a polgárőrök

Az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége a szokásoknak megfelelően idén is elindította a „Polgárőrök a tanévkezdés biztonságáért” elnevezésű programot, amely szeptember elsejétől október 16-ig tart.

A tanévkezdés biztonsága érdekében meghirdetett akció során a polgárőrök önállóan, illetve a rendőrség állományával szoros együttműködésben, bűnmegelőzési és közlekedésbiztonsági feladatok végrehajtásában vesznek.

„Az akció kiemelt célja az óvodák és iskolák környékén a gyermekbalesetek megelőzése, kiemelt figyelemmel a gyalogosátkelő helyeken való áthaladásra, továbbá a gyermekek sérelmére irányuló jogsértő cselekmények megakadályozása, segítségnyújtás a gyermekekre veszélyt jelentő személyek távol-tartásához, illetve jelzés adása a jogsértő magatartásokról az illetékes hatóságoknak és az oktatási intézmények vezetőinek.” - tájékoztatott Vaszily Sándor, a Polgárőrség Kisvárda elnöke, aki polgárőrtársaival együtt vigyáz gyermekeinkre Kisvárdán is.

Forrás: kisvarda.hu

Közelgő népszavazásról

Tisztelt Polgárőr Társaim!

Mint ismeretes a Polgárőrség politika mentes tevékenységet folytat, emiatt nem is kívánunk a politikába belefolyni, senkinek sem szeretnénk megsérteni a saját politikai nézeteit.

Azonban fontosnak tartjuk kihangsúlyozni, hogy 2016. október 2-án mindenki menjen el szavazni. Magyarország, a gyermekeink és unokáink jövőjéről döntünk.

Jövőhéten vasárnap eldöntjük, hogy kérünk-e a bűnözésből, akarjunk-e hogy idegen állampolgárok sokasága lepje el Magyarországot, ráadásul úgy, hogy nem tudnak, sőt nem is akarnak alkalmazkodni a mi kultúránkhoz, nem tisztelik törvényeinket.

Ezen a napon tegye szívére mindenki kezét és döntsön saját belátása szerint. Közös döntésünk hatással lesz arra, hogy milyen irányban folytatjuk életünket.

Tisztelettel:

Szabolcs-Szatmár-Beregy Megyei Polárőr Szövetség elnöksége

2016. szeptember 16., péntek

Eredményes együttműködés a közbiztonság szolgálatában

Rendőröket, polgárőröket és közterület-felügyelőket részesítettek elismerésben a Nyíregyházi Rendőrkapitányságon.

Nyíregyháza polgármesterétől, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjétől, és a Megyei Polgárőr Szövetség járási koordinátorától 2016. szeptember 15-én harminchét rendőr, polgárőr és közterület-felügyelő vehetett át oklevelet és ajándéktárgyat a Nagyvárosi Bűnmegelőzési Program nyári turisztikai időszaka alatt végzett eredményes munkájáért.

Az ünnepélyes szezonzárón azokat részesítették elismerésben, akik a 2016-ös turisztikai idényben a közterületek közbiztonságának megerősítése és a lakosság szubjektív biztonságérzetének javítása érdekében kimagasló színvonalon láttak el szolgálatot a szabolcsi megyeszékhelyen.

Farkas József r. dandártábornok, megyei főkapitány elismerését fejezte ki, hogy Nyíregyháza Megyei Jogú Város területén példaértékű az összefogás a rendőrség, a polgárőrség és a közterület-felügyelet között a biztonság megteremtése érdekében. Dr. Illés László r. alezredes, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője értékelő beszédében eredményesnek minősítette a programot. Dr. Kovács Ferenc, a város polgármestere megköszönte a jelenlévőknek a város közbiztonságának megóvása érdekében végzett önzetlen munkáját, és a közös célok elérése érdekében kihangsúlyozta a jövőben is az együttműködés fontosságát.

Forrás MRFK